Rövid időn belül két kisebb földrengés rázta meg az ausztriai Tirol tartományt Landeck városának térségében – közölte vasárnap az osztrák Meteorológiai és Geodinamikai Központ (ZAMG) az MTI híradása szerint. Szombat este 21 óra 44 perckor 4-es erősségű földmozgást észleltek, amit vasárnap reggel 2 óra 50 perckor egy 3,5-ös erősségű rengés követett. Károkról egyelőre nem érkezett jelentés. Az első földmozgást 50 kilométeres körzetben, a másodikat 40 kilométeres rádiuszban lehetett érezni. Az sda svájci hírügynökség a helyi földtani intézetre hivatkozva közölte, hogy a földrengést az alpesi országban is érezni lehetett. – MTI