Megkezdi május elseje után Románia, a NATO partnerországokkal összhangban, fegyveres erőinek kivonását Afganisztánból – közölték a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülését követően. A CSAT tájékoztatása szerint a 615 katonát, valamint a több mint 80 tonna felszerelést és logisztikai elemet légi úton, a szövetségesek és a hazai légierő gépeivel hozzák haza. A tanács elemezte és jóváhagyta a kivonási tervet a Resolute Support misszió lezárásával. A dokumentum megemlékezik arról a 27 katonáról, akik életüket vesztették az afganisztáni küldetésben.

Közölték azt is: Románia a Fekete-tenger-körüli elhúzódó konfliktusok megoldásában érdekelt, ez ügyben a külügyminisztérium különböző akciókat kezdeményezett az Európai Unió szintjén. „A Fekete-tenger csak akkor válhat a stabilitás és az együttműködés térségévé, ha az államok szabadon fejlődhetnek és akadálytalanul követhetik saját elképzeléseiket, a kölcsönös tisztelet és a nemzetközi jog szabályainak szigorú betartásával” – írja a Legfelsőbb Védelmi Tanács a közleményében.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács keretében megállapodás született ugyanakkor arról, hogy Románia továbbra is támogatja partnereit a keleti szomszédságban, valamint a Nyugat-Balkánon, mind kétoldalúan, mind regionális formában, beleértve a NATO-val és az EU-val való kapcsolataik fejlesztését – zárul a közlemény. – Agerpres/Maszol