Pau Gasol csapata, a keleti főcsoportban döntős Milwaukee Bucks bejelentette, hogy fáradásos törés miatt a rájátszás további részében már nem számíthat a spanyol centerre, akinek bal lábát múlt héten operálták meg. Sergio Scariolo, a spanyol válogatott olasz szövetségi kapitánya az AS című napilapnak adott nyilatkozatában kiemelte: a 38 éves játékos hiánya nagy veszteség csapata számára, mert Pau Gasol nemcsak kulcsember, hanem igazi vezér is. Scariolo éppen annak a Toronto Raptorsnak a másodedzője, amellyel a Bucks az NBA-főcsoportdöntőben megmérkőzik.

A Los Angeles Lakersszel kétszeres bajnok (2009, 2010) Pau Gasol a válogatottal 2006-ban nyert vb-t, az olimpián kétszer lett ezüstérmeses (2008, 2012), egyszer bronzérmes (2016), emellett háromszoros Európa-bajnok is (2009, 2011, 2015), valamint Eb-kről van még két ezüst- (2003, 2007) és két bronzérme (2001, 2017). Az idei világbajnokságot Kínában rendezik augusztus 31. és szeptember 15. között, a tornán 32 válogatott vesz részt, a spanyolok a csoportkörben Iránnal, Puerto Ricóval és Tunéziával találkoznak. (MTI/Index)