
Több mint hatszáz tonna illegálisan tárolt hulladékot gyűjtöttek össze a hatóságok Nagyváradon a Kolozsvári út 289-es szám alatt – közölte a nagyváradi önkormányzat. Az illetékesek összetett bevetése április 12-én kezdődött, és május 2-án ért véget a hulladék elszállításával. Így csak erről a telephelyről 636,4 tonna hulladékot gyűjtöttek be és szállítottak a nagyváradi hulladéklerakóba, a begyűjtés, szállítás és tárolás díja 18.010 lejbe került.
A tervek szerint a munka folytatódik ezen a területen, ugyanis két térfigyelőkamerát helyeznek majd el, hét, a megfigyelésről figyelmeztető táblát, illetve öt ponton helyeznek ki akadályokat annak érdekében, hogy a telephelyre ne hajthassanak be szabadon járművekkel. A költségek, amelyeket az önkormányzatnak kell vállalnia a területek megtisztításáért, nagyon magasak: akár 15.000 lej/nap is lehet, ami a hulladék begyűjtését és szállítását, a munkaerőt, valamint a hulladéklerakóban való tárolás díját jelenti.
Az említett akciók keretében három szállítógépet és két rakodógépet mozgósítottak az SC RER Vest SA részéről, valamint öt fogvatartott segítségét vették igénybe a nagyváradi börtönből. Az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben efféle kihágásokat észlelnek, jelezzék a helyi rendőrség diszpécserszolgálatán keresztül (0259-969), vagy az Oradea City Report alkalmazás segítségével. Az illegális hulladéktárolást közterületen 10.000 és 20.000 lej között büntetik természetes személyek esetében, jogi személyek esetében pedig 50.000 és 70.000 lej között. – erdon.ro
Vélemény, hozzászólás?