
Zavargások voltak a németországi Stuttgart belvárosában szombaton éjjel, az órákig tartó utcai harcban több rendőr megsérült, írja az MTI. A Baden-Württemberg tartományi főváros rendőrségének közleménye szerint az indulatok egy drogügy miatt tartott igazoltatás után szabadultak el. A kisebb csoportokba szerveződött támadók „rendkívüli agresszivitással” rontottak rá a rendőrökre, a burkolatból kiszakított utcakövekkel, építési területekről összeszedett rudakkal és egyéb tárgyakkal megrongáltak rendőrautókat is, és bezúztak kirakatokat.
A helyi erők nem bírtak a randalírozókkal, több mint kétszáz rendőrt vontak össze Stuttgart környékéről. A művelethez egy helikoptert is bevetettek. Az összecsapásokban legalább 12 rendőr sérült meg, és 20 embert őrizetbe vettek. Az ARD országos köztelevízió beszámolója szerint a zavargás éjfél körül kezdődött, és hajnalig tartott. „Most megpróbáljuk feltárni, hogy mi is volt ez az egész, és mi lehet még belőle” – mondta egy rendőrségi szóvivő. Az utóbbi hetekben is történtek összetűzések többnyire fiatalokból álló csoportok és rendőrök között Stuttgartban, de nem annyira súlyosak, mint szombat éjjel. Meg nem erősített információk szerint egy török és egy kurd banda vitája előzte meg a zavargásokat.
Vélemény, hozzászólás?