
Eddig három romániai megyében (Máramaros, Vaslui, Galac) tették kötelezővé az arc letakarását a koronavírus elleni védekezésként. Raed Arafat belügyi államtitkár vasárnap értésre adta, hogy támogatja az intézkedést, és a védőmaszk viselését szorgalmazta. A SMURD alapítója Facebook-oldalán emlékeztetett, hogy kezdetben az volt a közvélekedés világszerte, hogy csak a tünetekkel rendelkező személyeknek kell maszkot viselniük. Ennek szerinte részben a maszkhiány volt az oka, mert prioritást élvezett az egészségügyi alkalmazottak ellátása. „Az utóbbi időben azonban – tekintve, hogy tünetmentes személyek is terjeszthetik a vírust – egyre több nemzetközi hatóság ajánlja, hogy mindenki viseljen védőmaszkot, ha nyilvános helyre megy. (…) Időbe telik, amíg ezt megszokjuk, de a tapasztalatok és a rendelkezésre álló információk alapján jó lenne, ha mielőbb elkezdenénk ezt alkalmazni, függetlenül attól, hogy esetleg kinevetnek vagy furcsán néznénk ki” – nyomatékosította.

Arafat szerint a célnak megfelelnek a házi készítésű szövetmaszkok is. „Nincs szükség egészségügyi maszkra ahhoz, hogy megvédjék magukat és másokat…, lehet improvizálni! Ha otthon készítenek maszkot, ne feledjék kimosni, amikor hazaérnek, majd vasalással fertőtleníteni” – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Ludovic Orban kormányfő vasárnap este a Digi24-nek kijelentette, nem ért egyet azzal, hogy az emberek házi készítésű, improvizált maszkokat hordjanak. Közölte: addig nem tenné kötelezővé az országban az arcletakarást nyilvános helyeken, amíg a Románia lakói nem tudnak „tisztességes áron” hozzájutni reális biztonságot nyújtó maszkokhoz. – agerpres.ro
Vélemény, hozzászólás?