Donald Trump elnök már javában építi a 2020-as elnökválasztási kampánya infrastruktúráját. A Trump-kampány korábbi szlogenjét – Tegyük naggyá Amerikát! – a 2020-as választási kampányban új jelszó váltja fel: Őrizzük meg Amerikát nagynak! – értesült a The Washington Post című lap. A határőrizet erősítésének fontossága mellett hangsúlyos lesz a gazdaság és a kereskedelempolitika eredményeinek hangoztatása. Az elnöki kampány elsősorban Foridára, Pennsylvaniára és a középnyugati államokra összpontosít majd, ezekben a jelenlegi felmérések szerint sokat veszített népszerűségéből. A Trump-kampány központja a Washington melletti Arlingtonban lesz, illetve már működik is. Kiszivárgott hírek szerint külön médiacsapat foglalkozik majd a Trumpot bíráló média elleni küzdelemmel. A lap idézte Brad Parscale kampánymenedzsert, aki így fogalmazott: “az amerikai történelem legnagyobb választási hadjáratát hívjuk életre, egy megállíthatatlan apparátus követi és hajtja végre majd Trump elnök stratégiáját”. A Republikánus Országos Bizottság (RNC, azaz a párt vezető szerve)már megkezdte egy adatbázis összeállítását.- maszol.ro