Mianmarban egy éven át tartó szükségállapotot hirdetettek hétfőn. A fegyveres erők tulajdonában lévő Mijavadi televíziós csatorna bejelentette, hogy a hatalmat erre az időre Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnoka veszi át. Mijo Njunt a Reuters hírügynökségnek telefonon azt mondta, tudomásuk szerint Aung Szan Szú Kjít, Mianmar de facto vezetőjét, Najpjidóban tartják fogva, és az őrizetbe vettek közt van Vin Mjint államelnök is. A szóvivő leszögezte, hogy az őrizetbevételeket a hadsereg rendelte el, egyúttal felszólította az embereket, ne kövessenek el semmi meggondolatlanságot, és tartsák be a törvényeket.

A Nemzeti Liga a Demokráciáét (NLD) egy másik, magát megnevezni nem kívánó képviselője azt mondta, őrizetbe vették a párt végrehajtó bizottságának a tagját is, a Reuters hírügynökség pedig arról tudósít, hogy Najpjidóban a reggeli órákban nem működtek a telefonvonalak. Az MRTV állami televízió Facebookon azt közölte, műszaki okok miatt nem tud sugározni. A katonai hatalomátvétel elleni lakossági tiltakozásokra szólított fel hétfőn Mianmarban a törvényes kormánypárt, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD), az ENSZ főtitkára pedig élesen elítélte a hadsereg fellépését. – MTI