Oltási igazolásokkal üzletelő orvosi asszisztenst és segítőjét fogták el Heves megyében – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t. A rendőrök kedd hajnalban Gyöngyösön és környékén több helyszínen védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le. Elfogtak egy 41 éves orvosi asszisztenst és a 47 éves segítőjét, ellenük védettségi igazolással való visszaélés, valamint vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult eljárás.

A két nő megközelítőleg kilencven embernek állított ki hamis oltási igazolást. Valótlan adatokat rögzítettek abban a központi rendszerben, amelyen keresztül a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványhoz. A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítőkön keresztül akár 50 ezer forintot is kaptak, amit egymás között szétosztottak. A rendőrség kezdeményezte a gyöngyöshalászi és a gyöngyösi nő letartóztatását, és még tizenhat ember ellen indított büntetőeljárást az ügyben.