Ljubljana központjában már hónapok óta tüntet egy kisebb, populista csoport a kormány járványügyi intézkedései és az oltások ellen. Egy tucatnyi, sárga mellénybe öltözött tüntetőnek pénteken késő este sikerült bejutnia az RTV épületébe, ahol elfoglalták a híradó stúdióját. A helyszínről a rendőrség távolította el a rendbontókat, mivel azok a biztonsági őrök többszöri felszólítására sem voltak hajlandóak távozni.

A szlovén RTV vezetése élesen elítélte a történteket, „megengedhetetlen támadásnak minősítette a média, az újságírás és a demokrácia ellen”.  „Az RTV épületébe vagy bármely más középületbe való behatolásnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, sőt éppen e szabadság feletti erőszakot jelenti” – írta Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton Twitter-bejegyzésében. Hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjeszti a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást – jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter.

Kiemelte: minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép más személyekkel, olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye.