A spanyol ügyvezető kormány október 24-ére rendelte el a néhai diktátor, Francisco Franco tábornok exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából. A miniszterelnöki hivatal hétfői tájékoztatása szerint Franco (1892-1975) új sírhelye Mingorrubióban, a családi panteonban lesz felesége mellett. Az exhumálást és az újratemetést is szűk körben végzik el, a hozzátartozók jelenlétében. „A spanyol ügyvezető kormány kezdettől fogva azt képviseli, hogy a diktátor földi maradványai nem maradhatnak egy olyan nyilvános mauzóleumban, ahol méltathatják személyét”, amelyet kifejezetten tilt is a 2007-ben elfogadott, úgynevezett történelmi emlékezet törvény – hangsúlyozta a közlemény. Felidézte: a spanyol legfelsőbb bíróság szeptember 30-án jogerős döntésével jóváhagyta az exhumálást, és elutasította a családtagok keresetét, amellyel meg akarták akadályozni a síráthelyezést. Az exhumálás technikai részleteiről egyelőre nem adtak tájékoztatást, azonban az már tudható, hogy a kormány elutasította a Franco család kérését, miszerint katonai tiszteletadás mellett temessék újra az egykori diktátort. A spanyol sajtó információi szerint az exhumálás körülbelül három órát vesz igénybe. A koporsót helikopterrel szállítják át az új sírhelyre. A síráthelyezés költsége meghaladja a 11 ezer eurót. – MTI