
A kevert harcművészet (MMA) vezető szervezetének (UFC) korábbi bajnoka, Vitor Belfort az első menetben TKO-val győzött a 80-as, 90-es években a profi boksz két felső súlycsoportjában is világbajnok amerikai Evander Holyfield ellen a floridai Hollywoodban rendezett ökölvívógálán.
Az 58 esztendős Holyfield kétszer került padlóra az első menetben, mindkét alkalommal folytathatta a küzdelmet. Belfort folyamatosan támadott, és ismét megtörte a klasszis védekezését, olyannyira, hogy a mérkőzést vezető bíró 10 másodperccel a gongszó előtt úgy döntött, véget vet az összecsapásnak, amely egyébként nem számított hivatalos ütközetnek, hiszen 3 helyett 2 perces menetekkel számoltak.
Az eredetileg Los Angelesbe tervezett párharcon egyébként nem Holyfield, hanem Oscar De La Hoya lépett volna szorítóba Belfort ellen, ám a hat különböző súlycsoportban is világbajnok De La Hoya – aki 13 évnyi kihagyás után tért volna vissza a ringbe – koronavírusos megbetegedéssel kórházba került. – nso.hu
Vélemény, hozzászólás?