„A járvány ellenőrzés alatt van” – mondta vasárnap délután tartott sajtótájékoztatón Marcel Vela belügyminiszter, aki nyugalomra intette a lakosságot, és arra kérte az embereket, hogy ne terjesszenek hamis információkat a koronavírusról. „Együtt kell működnünk és felelősségteljesen kell viselkednünk, gondoskodnunk a körülöttünk élőkről. Mindannyian tehetünk azért, hogy csökkentsük a betegség terjedésének kockázatát. Kerüljük az emberekkel találkozás lehetőségét, tájékozódjunk hiteles forrásokból. A járvány ellenőrzés alatt van, felfüggesztettük a személyszállítást Olaszországból, bezártuk az iskolákat, korlátoztuk a nyilvános rendezvényeket” – nyilatkozta a belügyminiszter. A tárcavezető elmondta: szombat este óta “megállás nélkül” dolgoznak, hogy elkészítsék azt a háttéranyagot, amelyet – miután a miniszterelnök jóváhagyott – megküldenek az államfőnek, aki ennek alapján kihirdetheti a szükségállapotot. Leszögezte: a szükségállapot kihirdetése a hatóságokat segíti, hogy a legmegfelelőbb intézkedéseket hozzák a koronavírus-járvány megfékezésére. Marcel Vela közölte: vasárnap este 21 órától házi karanténba kerülnek azok, akik olyan országból érkeznek, ahol legalább 500 koronavírusos esetet jelentettek.  “Nyomatékosan kérünk mindenkit, maradjon otthon és csak akkor menjen ki, ha feltétlenül szükséges. Ha találkoznak valakivel, tartsák meg a legkevesebb két méter távolságot. Figyeljenek a gyerekekre, és kerüljék a játszótereket” – írta korábban Facebook-oldalán a belügyminisztérium. – Mediafax