
Szigligeti Piknik – Terítéken a színház! címmel szervezünk évadnyitó és -hirdető szabadtéri rendezvényt az új tanév második napján, vagyis szeptember 12-én, kedden délután. A program 17 órától kezdődik a nagyszínpadon, ahol a készülő és szeptember 16-án bemutatásra kerülő A padlás című előadásunk próbafolyamatába kaphatnak betekintést az érdeklődők. A nyílt próba mellett a színpadon a teátrum vezetősége az új évaddal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókról is tájékoztatja majd a nagyérdeműt.
A nyílt próbát követően a színház mögötti téren folytatódik a rendezvény. Az itt felállított szabadtéri színpadon előbb a Lilliput Társulat tervezett évadáról tudhatunk meg többet, majd a Tüskevár gyerekszereplőinek fellépése következik. A Nagyvárad Táncegyüttes művészei a Mindenki hagyománya című interaktív előadásából mutatnak be részleteket, majd a közönséget is táncba hívják. A rendezvényt a Szigligeti Társulat művészeinek fellépése zárja.
A szabadtéri színpadon zajló eseményekkel párhuzamosan számos érdekességgel várjuk a közönséget a színház mögötti téren, az egykori Majomsziget helyén. A Lilliput Társulat művészei kézműves-foglalkozásokkal várják a gyerekeket, lehetőség lesz színházi jelmezek és parókák felpróbálására, ugyanakkor a teátrum kérdőívét is kitölthetik a látogatók. A helyszínen fagyit, bort és üdítőt is lehet majd kapni. A belépés a Szigligeti Piknik minden programpontjára ingyenes. Szeretettel várjuk önöket! – sajtóközlemény
Vélemény, hozzászólás?