Nyilatkozatot fogadott el a Románia 20 éves NATO-tagságának és a NATO 75 éves fennállásának szentelt keddi ünnepi ülésén a parlament.

Az állásfoglalást 247 támogató és két elutasító szavazattal fogadták el a képviselők és a szenátorok.

A dokumentum emlékeztet arra, hogy 20 évvel ezelőtt, 2004. március 29-én Románia belépett az NATO-ba, a történelem legjelentősebb és legerősebb politikai és biztonsági szervezetébe, illetve arra, hogy a katonai szövetség létrehozásáról szóló washingtoni szerződést 75 éve írták alá. Ez utóbbi évforduló megünneplését beárnyékolja, hogy Oroszország Ukrajna elleni törvénytelen, illegális és indokolatlan inváziója miatt ismét a háború kísértete lebeg Európa felett.

‘Az Ukrajna elleni agresszió egyszer és mindenkorra bebizonyította, hogy Oroszország megveti a (…) nemzetközi jog és a szabályokon alapuló nemzetközi rend alapelveit, az emberi jogokat és a több mint fél évszázad közös erőfeszítéseivel felépített nemzetközi biztonsági struktúrát’ – hangsúlyozza a nyilatkozat, amelyet Andi Cristea szociáldemokrata képviselő olvasott fel a plénumban.

A dokumentum szerint az elmúlt két évtizedben Románia bebizonyította, hogy NATO-tagként fontos szerepet játszik a biztonság megerősítésében és a stabilitás előmozdításában, ugyanakkor a két évtized alatt a NATO is megerősödött Romániával.

Az állásfoglalás rámutat arra, hogy a NATO-tagság 20 éves évfordulója alkalmat ad számot vetni az 1989 utáni román külpolitika egyik fő célkitűzésének megvalósulásával: a totalitarizmus örökségével való végleges szakítással és az európai és euroatlanti demokráciák családjába való visszatéréssel.

Rámutat arra is, hogy a NATO-tagságnak köszönhetően Románia regionális és globális szinten is jelentős védelmi szereplőként léphetett fel, mivel a szövetségesek és partnerek mellett jelentős számú NATO-misszióban és -műveletben vesz részt. Ugyanakkor felidézi, hogy Románia Lengyelországgal együtt létrehozta a NATO kelet-európai tagállamainak csoportosulását, a Bukaresti Kilenceket, valamint a biztonsági kérdésekkel foglalkozó román-lengyel-török háromoldalú találkozót.

Emellett emlékeztet arra, hogy az elmúlt húsz évben a szövetségesei folyamatosan Románia mellett álltak, kiváltképp akkor, amikor veszélyeztetve volt az ország biztonsága. Így történt az euroatlanti térség eddigi legnagyobb biztonsági válságát okozó Ukrajna elleni orosz agresszió idején is, amikor a NATO harccsoportot hozott létre Romániában.

Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy Románia továbbra is elkötelezett az összes szövetségesének védelme mellett, bármilyen fenyegetéssel szemben. Emellett továbbra is eleget tesz a saját védelmi képességeinek fejlesztésére vonatkozó összes kötelezettségének.

‘Románia NATO-tagsága garantálja a román állampolgárok védelmét, akik továbbra is túlnyomó többségben támogatják a katonai szövetség meghatározó szerepét a mai biztonsági környezetben. A NATO-tagság (…) a román társadalom demokratikus fejlődését és gazdasági jólétét is elősegíti’ – olvasható a parlament ünnepi ülésén elfogadott nyilatkozatban, amelyben Románia Ukrajna további támogatását is ígéri. – agerpres.ro