Élelmezési célú, virágkertészeti, fűszer- és gyógynövények génbankját hozzák létre Buzău megyében – döntött csütörtöki ülésén a kormány. Nelu Barbu kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormány a mezőgazdasági minisztérium javaslatára fogadta el a határozatot, amely értelmében létrehozzák a növényi genetikai erőforrások bankját. “Ez történelmi jelentőségű döntés Romániában. A nyolcvanas években volt már ugyan egy kísérlet ilyen jellegű génbank létrehozására, de végül nem valósult meg” – idézte fel a kormányszóvivő. Hozzátette, a létesítmény célja a romániai növényállomány génmegőrzése. “Jelenleg Romániának van a legváltozatosabb regionális és hagyományos növényállománya Európában, de egy ilyen bank hiányában sok örökítőanyag eltűnt, országunk pedig számos növénymag esetében importra szorult” – magyarázta Barbu, aki szerint a génbank élelmiszerbiztonsági szempontból is fontos szerepet fog játszani. Hozzátette, azért esett Buzăura a választás, mert itt működik 1957-től az ország legnagyobb zöldségfejlesztő és -kutatóállomása. – agerpres.ro