A román nemzeti légitársaság március 29-től, hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön  és pénteken, a mostani napi két járat mellett egy harmadikat is indít Nagyvárad és Bukarest között. Az új járaton a légitársaság frissen beszerzett, ATR 72-es gépe repül majd. A Bukarestből 9.05 illetve 19.20 órakor érkező, Nagyváradról 9.30 és 19.45-kor induló járatok mellett mostantól Bukarestből 21.45-kor is indul majd egy gép Nagyváradra, a járat Nagyváradról 5.25-kor indul majd vissza a román fővárosba. Az új járatra a jegyek már elérhetőek. Az új járaton a tarom megújuló  flottájának első új gépe, az ATR 72 repül majd, a kéthajtóműves, légcsavaros-gázturbinás regionális utasszállítót újabb nyolc követi majd. Az új ATR-ek 40 százalékkal kevesebb kerozint fogyasztanak, szén-dioxid-kibocsátásuk ugyanennyivel alacsonyabb. Forrás: https://denagy.hu/