Népszavazást tartottak Szlovéniában, hogy megkérdezzék a polgárokat az eutanázia és a marihuána-fogyasztás legalizálásáról. Az EFE hírügynökség alapján a referendumot az európai parlamenti választásokkal összevonva tartották vasárnap. A hétfői eredmények alapján eutanázia-kérdésben a szavazók 55 százaléka voksolt igennel, ezt támogatja egyébként a balközép kormánykoalíció is.

A marihuána kapcsán a választók 67 százaléka szerint engedélyezni kellene a kannabisz-termesztést orvosi céllal, ugyanakkor a szavazók 52 százaléka szerint a fogyasztását is legalizálni kellene. A népszavazás eredménye nyomán Robert Golob szlovén kormányfő bejelentette, hogy az év végéig kidolgozzák és előterjesztik az erre vonatkozó törvénytervezeteket.