Népdallá vált Petőfi-versek – ezzel a címmel készített új műsort Tímár Sára és zenekara Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából. A Junior Prima díjas énekes, dalszerző és zenekara a Partiumi Magyar Művelődési Céh, valamint a Szent László Egyesület szervezésében, a magyar kultúra napja alkalmából Nagyváradra érkezik: 2023. január 21-én, szombaton 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében (Teleki/Primăriei utca 27.) mutatja be a Petőfi Sándor népdallá vált verseinek csokrát. Az előadásra a belépés ingyenes.

A költőóriás munkája részleteiben, de akár egészében is fennmaradt a néphagyományban, immáron több mint száz éven keresztül. Egy-egy verssor vagy versszak nagyon sok népdalban bukkan fel, de teljes költemények is szinte szó szerint éltek a nép ajkán. Az is különleges, hogy nemcsak a szöveghűségre törekvő műfajokban, mint például a ballada, hanem a népdalokban, keservesekben, sőt a táncdallomokban is úgy énekelték verseit, mintha a szerző maguk közül került volna ki.
Petőfi népszerűségét jelzi, hogy verseinek szövegét az egész Kárpát-medencében énekelték, így a koncerten elhangzanak majd népdalok a felvidéki Zobor-vidékről vagy Gömörből, de az erdélyi Mezőségről, Küküllő-mentéről egyaránt.

A zenekar tagjai: Tímár Sára – ének; Szabó Dániel – cimbalom, ének; Nyitrai Tamás – hegedű; Fekete Márton – brácsa; Lelkes András – bőgő; Hargitai-Halászi Lehel – furulya, ütőgardon
Tímár Sára Junior Prima díjas énekesnő neve ismerősen cseng a népzenei és világzenei életben, hiszen évek óta számos zenei formációnak aktív tagja. Saját zenekarát 2009-ben alapította, azóta koncerteznek belföldön és külföldön egyaránt. A énekesnő autentikus népzenét és világzenét is játszó zenekara mellett 2009 óta fellép a Sebő-együttessel is. A népi énekhang kreatív lehetőségeit pedig a Dalinda együttes alkotó alapítójaként keresi.

Tímár Sára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett előadóművészeti és pedagógiai diplomát. Koncertezés mellett minden iskolai szinten, egyetemen, zeneművészeti szakközépiskolában és zeneiskolában is tanít népi éneket.

A program megvalósulását a Szerencsejáték Zrt. és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. – Közlemény