A környező épületeket és helyszíneket szem előtt tartó, modern, gyalogosbarát, új találkozási hely kialakítására írt ki pályázatot Nagyvárad Főépítészi Hivatala és a Román Építészkamara Bihar megyei tagszervezete. Június 6-ig lehet jelentkezni, a pályamunkákat július 10-éig fogadják. A bihari megyeszékhely új, modern, de a város múltjára is visszautaló, esetleg egy szimbolikus térelemmel megkülönböztetett gyalogos övezetét kívánja kialakítani a városvezetés a hosszú évek után végre befejezéshez közeledő Körös-parti mélygarázs körül. A Kossuth (ma Independenței) utcának a Szent László hídtól a neológ zsinagógáig, illetve a folyópartig terjedő részét olyan térnek szánják, ahol szívesen töltik majd az idejüket emberek, lesz mód kikapcsolódásra és találkozásokra.

A városháza honlapján (www.oradea.ro) megtalálható a nemzetközi pályázat részletes ismertetője és a jelentkezéshez szükséges dokumentáció. A bal oldali menüsorban keressék a Context Identity Symbol pontot. Június 2-tól 6-ig lehet jelentkezni, a pályamunkák kidolgozására pedig jó egy hónapot hagytak a szervezők: július 10-én 17 óráig lehet beküldeni azokat. Az elbírálás eredményét 12-én közlik, másnap lehet fellebbezni, aztán a tervek szerint július 15-én a nyilvánosság elé tárják a győztesnek nyilvánított tervet és a többi pályamunkát is. A nyertessel szerződést köt az önkormányzat a terv kidolgozására, emellett pénzdíjat is kitűztek: a II. helyezett 21 950, a III. pedig 12 000 lejt kap.

Pályázhatnak építészirodák, ezek társulásai, illetve hivatásos építészek, tervezéssel foglalkozó jogi személyek Romániából vagy külföldről. A szervezők ajánlják, hogy a pályázó csapatban legyen városrendezési szakember, tájépítész, dizájner, közlekedési mérnök, szociológus, történész, képzőművész stb. A zsűri is nemzetközi lesz: Mircea Mălan alpolgármester és Radu Fortiș városi főépítész mellet tagja dr. Marian Moiceanu építész professzor, a bukaresti Ion Mincu Építészeti Egyetem rektora, Paola Rizzi olasz építész professzor, Lorenzo Cotti Svájcból, Boriszlav Ignatov Bulgáriából és Popo Danes Indonéziából, Bali szigetéről. A póttagok pedig japán, brit és norvég építészek. – biharmegye.ro