Ünnepélyes megnyitóval, hagyományőrző lovas díszegységek, lovas íjászok felvonulásával és a versenyben részt vevő 72 magyarországi és határon túli település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével megkezdődött szombaton a 13. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán. Lázár Vilmos, a vágta elnöke a Magyar Lovassport Szövetség nevében, Székely Tibor, a vágta főkapitánya pedig a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség nevében az emlékezés koszorúját helyezte el a Hősök emlékkövénél. Idén a versenyt a járványhelyzet miatt lelátók és közönség nélkül rendezték meg.

„A Nemzeti Vágta kezdetektől nemcsak egy lovas verseny, hanem a közösségek ünnepe. Az egymással küzdő csapatok, települések, lovasok által a közösség erejét, azaz egymással szembeni felelősségvállalást helyezte mindig fókuszába” – mondta megnyitó beszédében Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya. A Nemzeti Vágta minden évben kiválaszt egy szellemi vezéralakot: idén Andrássy Gyula grófnak, Magyarország egykori miniszterelnökének állít emléket a verseny. – MTI