Az adócsalás már nemzetbiztonsági ügy Florin Cîţu pénzügyminiszter szerint, emiatt már az év elején kérni fogja a Legfelsőbb Védelmi Tanácstól (CSAT) azon stratégia jóváhagyását, amely lehetővé teszi a minisztérium és az Országos Adóhatóság (ANAF) korszerű informatikai rendszerének kiépítését. A miniszter elmondta, ezzel párhuzamosan megtesz minden szükséges lépést annak érdekében, hogy idéntől az ANAF évente legfennebb egy ellenőrzést végezzen a vállalatoknál (kivételt képeznek a feljelentés alapján történő ellenőrzések) – írta pénteki Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter. Ludovic Orban kormányfő december közepén azt nyilatkozta, hogy az Európai Unióban Romániában a legnagyobb mértékű az adócsalás, illetve a legalacsonyabb mértékű az áfa-beszedés. A kormányfő szerint az utóbbira a megoldás az ANAF informatikai korszerűsítése. – agerpres.ro