A Román Államvasutak (CFR) aláírta csütörtökön a RailWorks cégtársulással azt a szerződést, amelynek értelmében 617,6 millió euróból újul meg a Brassó-Apáca és Kaca-Segesvár közötti vasútvonal – jelentette be Lucian Bode ügyvivő szállításügyi miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy a felújítást európai uniós vissza nem térítendő támogatásból és román állami költségvetésből finanszírozzák, a szerződés értéke 2,97 milliárd lej (617,6 millió euró). Rámutatott, hogy a vasútfelújítási tervek közül ez az egyik legnagyobb értékű szerződés, ennek ellenére nem maradéktalan az öröm, hiszen a szerződést már tavaly alá kellett volna írni, ezért a késésért Románia 330 millió eurót veszített az uniós támogatásokból. A késés oka, hogy a közbeszerzési eljárást megtámadták a bíróságon. Ebben a perben 19 tárgyalás után hirdettek ítéletet, így elhárult minden jogi akadály a szerződés aláírása elől – magyarázta a miniszter. Az Alstom, az Aktor és az Arcada vállalat által alkotott RailWorks társulás a Brassó és Apáca, illetve a Kaca és Segesvár közötti, összesen 86 kilométer szakaszt újíthatja fel úgy, hogy a vonatok sebessége elérhesse a 160 kilométer/órát. A munkálatokat négy éven belül kell elvégezni. – MTI