A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint négy vállalkozás, illetve konzorcium tett árajánlatot a margittai ipari park tervezési és kivitelezési munkálataira. A befektetés becsült költsége nettó 24,2 millió lej. Călin Gal, a megyei tanács alelnökének elmondása szerint a következő időszakban elbírálják a pályázatokat műszaki és pénzügyi szempontból. Június elején szeretnék megnevezni a tender győztesét, és amennyiben a végeredmény ellen senki sem fellebbez, júliusban aláírhatják a megbízási szerződést, és elkezdődhetnek a munkálatok.

Mint ismeretes, Margitta önkormányzata egy 11,49 hektár nagyságú telket bocsájtott a megyei tanács rendelkezésére ezen beruházás megvalósítására. A terület a város délnyugati részén található, Monospetri irányába, a 19B jelű országút baloldalán. A létesítményt a Ion Luca Caragiale utcán, majd a Bujorului és a Gării utcákon keresztül lehet megközelíteni.

Szintén folyamatban van az élesdi, a belényesi és a vaskohsziklási ipari parkok tervezésére és kivitelezésére beérkezett árajánlatoknak a tanulmányozása, melyekre összesen 17 cég vagy társulás pályázik. A befektetésektől a megyevezetés új munkahelyeket és gazdasági fejlődést remél. Az infrastruktúráról a megyei tanács gondoskodik. A finanszírozás a Regionális Operatív Program 2021 – 2027 keretében van biztosítva, az önrész 60 százalékos. – erdon.ro