Angela Merkel német kancellár szervezetében nem mutatták ki a kórokozót – közölte hétfőn Berlinben a szövetségi kormány szóvivője. Steffen Seibert elmondta, hogy a következő napokban további teszteket is végeznek majd. A kormányfő vasárnap házi karanténba vonult, miután kiderült, hogy kimutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől pénteken védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen. Angela Merkel otthonából látja el hivatali feladatait, a hétfői kormányülést telefonon keresztül vezette. Szerdán az alkancellár, Olaf Scholz pénzügyminiszter szólal fel helyette a koronavírus-járvány miatt készített pótköltségvetés parlamenti (Bundestag-) vitájában.

Ugyancsak hétfőn Heiko Mass külügyminiszter bejelentette, hogy már csaknem 120 ezer német állampolgár érkezett meg a kormány hazaszállítási művelete révén, amelyet azért indítottak, mert a világjárvány miatt egyre inkább akadozik a nemzetközi közlekedés. A legfőbb üdülőterületekről már mind elhozták a németeket. A művelet következő szakaszában a távoli és kevésbé látogatott országokra összepontosítanak. A tárca számításai szerint naponta nagyjából 10 ezren térhetnek haza. A minisztérium utazásszervező cégekkel együttműködve, és több tucat bérelt repülőgép bevetésével végzi a nagyjából 200 ezer német hazaszállítására indított akciót. A gépeken szabadon maradó helyeket európai uniós társországok állampolgárai foglalhatják el. – MTI