A Napraforgó Táborok csapata az őszi vakáció idejére napközis tábort szervez, helyszínül ezúttal a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szolgál. A táborba 0–IV. osztályos diákok jelentkezhetnek, a helyek száma korlátozott, a maximális létszám 35 fő lehet. A tábor programjai között szerepel színházi műhely és bábkészítés, bábozás Szíjártó Aletta óvónő, színésznő vezetésével, zene műhely Mihaela Simai zenepedagógus vezetésével, valamint kézműves műhely Koncz Ágota tanítónővel. Az ötnapos tábor részvételi díja 250 lej. Az ár tartalmazza a műhelyeket, egy uzsonnát és egy három fogásos ebédet, ami a Lorántffy Zsuzsanna Református Központ ebédlőjében fogyasztható el. A tábor október 28. és november 1. között zajlik, 8–16 óra között. A szervezők felügyeletet tudnak biztosítani a gyermekek számára 7.30-tól délutánig 4.30 óráig. Jelentkezni a 0728-970-848-as (Herman Ferenc) telefonszámon lehet. B.N.