Kócs Attila nagyváradi zenész idén fejezte be első, Nagyváradtól Beverly Hillsig című könyvét, melyen 2011 óta dolgozik. 1944-ben született Nagyváradon, zenészként dolgozott vendéglőkben, először dobosként, majd énekelni is kezdett. A zenei pályát a másik kontinensen is folytatta, emellett egyéb munkákat is vállalt. Időnként még hazalátogat szülővárosába. Könyvében az 1960–70-es évek nagyváradi zenei életéről van szó, valamint kivándorlásáról és arról, hogy milyen egy romániai magyar zenész élete egy más világban.

A könyv lapjain szinte még meg sem száradt a tinta, azt már be is mutatják Váradon, mégpedig október 4-én, a Diófa Csárdában, 18 órai kezdettel. A szerző életútjáról és a könyvről beszél majd, melyet adomány ellenében meg is lehet vásárolni a helyszínen. Az érdeklődők számára az est további részére is lesz program, ugyanis énekelni is hallhatjuk majd az elszármazott zenészt, 20 óra után.

Forrás: B.N.