A helyi hatóságok már szervezik Nagyváradon is az autós oltópontot. A városban tulajdonképpen két szabadtéri oltóközpont lesz, az egyik a Gojdu téren, a másik pedig az Auchan bevásárlóközpont mellett. Ez utóbbi lesz az autós oltópont, azaz az ide gépkocsival érkezőknek ki sem kell majd szállniuk a járműből, hanem abban ülve kapják meg az oltást, majd mehetnek tovább.

A Bihar Megyei Prefektúra és a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság az elmúlt héten engedélyt kért tíz új oltópont létrehozására Nagyváradon, és meg is kapta a jóváhagyást az oltást koordináló országos bizottság vezetőjétől, Valeriu Gheorghiţától.

A Szakszervezetek Művelődési Háza melletti parkolóban kialakítandó oltóközpontban egyszerre hat helyen lehet majd oltani, míg a Vágóhíd (Traian Blajovici) utcán, az Auchan bevásárlóközpont keleti oldalán, az épülő sportcsarnok felőli parkolórészén alakítják ki az autós oltási központot. A Gojdu-téri oltóközpont május 5-től, az Auchan melletti pedig május 14-től kezdheti el működését.

Időközben Florin Birta, Nagyvárad polgármestere hétfőn a Romániai Municípiumok Szövetségének bukaresti ülésén arra kérte Florin Cîţu miniszterelnököt, hogy engedélyezzék azoknak a városoknak a megnyitását, amelyekben a beoltottak aránya meghaladta az ötven százalékot. Az említett munkaülésen több megyeszékhely polgármesterén kívül jelen volt a kormányfő és Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter is.

A polgármester elárulta: a találkozón azt tárgyalták, hogyan lehetne felgyorsítani az oltási folyamatot, ebben a kormány a polgármesterek segítségét kérte. Florin Birta az ülésen elmondta, hogy természetesen támogatják a kormányt ebben a törekvésben, viszont azt kérte, hogy a városok autonóm módon dönthessenek arról, hogy megnyitnak-e, ha a beoltottak aránya meghaladja az ötven százalékot. Ez azt jelentené, hogy Nagyváradon megnyílhatnának a mozik, a színházak, vagy épp a két éve zárva levő akvapark.

A polgármester beszámolt arról, hogy Nagyvárad lakosságának a harminc százaléka kapta meg eddig legalább az első oltást, és ha meg tudnának nyitni még néhány oltóközpontot, akkor június végéig vakcinálni lehetne a lakosság több mint ötven százalékát. – erdon.ro