A Bihar Megyei Prefektúra és a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint március 17-én reggel Bihar megyében 52 személyt kezeltek intenzív terápiás osztályon koronavírus miatt – két személlyel kevesebbet, mint előző nap. A legutóbbi jelentés szerint a megyeközpont az elmúlt két hét adatai alapján kiszámolt fertőzöttségi aránya 3,15, a vörös forgatókönyv életbe léptetéséhez viszont még szükség van a Bihar Megyei Vészhelyzeti Bizottság döntésére. Az aktív esetek száma Bihar megyében 1387. A megyében eddig 23.166 esetet igazoltak, 20.788-an gyógyultak ki a betegségből, az elmúlt 24 órában 101 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.

A betegségben eddig 991-en vesztették életüket, közülük hárman az elmúlt 24 órában. A prefektúra közleménye szerint kedden 625 tesztet végeztek, az új esetek száma 177. Bihar megyében március 16-án 2005 személynek adták be a koronavírus elleni védőoltást. Eddig összesen 22.134 személy kapta meg az első és második dózist is, 37 személynél léptek fel mellékhatások. Bihar megyébe eddig összesen 73.812 dózis érkezett, ebből 67.740 dózist adtak be.

Március 17-én frissített adatokat közöltek a Bihar megyei települések fertőzöttségi arányait illetően. Bihar megyében tizenegy településen magasabb a fertőzöttségi arány három ezreléknél, Szalacson (10,42), Érmihályfalván (7,37), Érkörtvélyesen (5,33), Érsemjénben (5,07), Érbogyoszlón (3,87), Biharszentandráson (3,76), Hagymádfalván (3,27), Vársonkolyoson (3,27), Hegyközcsatárban (3,26), Nagyváradon (3,15) és Kiskopácson (3,14). Magas a fertőzöttségi arány, de három ezreléknél kisebb Felsődernán (2,85), Bihardiószegen (2,75), Borson (2,70), Vércsorogon (2,07), Margittán (2,05), Keményfokon (2,01), Mezőszakadáton (1,94), Váradszentmártonban (1,89), Értarcsán (1,87), Nagyszalontán (1,85), Biharlonkán (1,84), Vizesgyánon (1,84), Tenkén (1,77), Bontesden (1,77), Madarászon (1,77), Biharkabán (1,63), Biharhosszúaszón (1,61), Sólyomon (1,61), Alsólugason (1,61) és Érszőllősön (1,52). Az elmúlt két hétben a legtöbb új esetet Nagyváradon regisztrálták, összesen 709-et. – erdon.ro