Nagy László csapatvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke szerint a válogatott mentálisan és fizikálisan is készen áll a hatszoros vb-győztes franciák elleni szerdai negyeddöntőre az egyiptomi világbajnokságon.

A szakember kedden azt mondta az M4 Sport Sporthíradó című műsorában, hogy a spanyolokkal szemben 36-28-ra elveszített hétfői középdöntős mérkőzésen „a küzdést és az előre játék örömét” hiányolták a játékosokból a szakmai stábbal. „Ezeknek a magyar válogatott játékában mindig, minden körülmények között jelen kell lenniük, de a játékosok megértették azt, amit Gulyás István szövetségi kapitány és Chema Rodríguez másodedző mondott nekik az öltözőben a lefújás után” – nyilatkozta Nagy László. Hozzátette: voltak jó periódusai a mérkőzésnek, a 36 kapott gól azonban nagyon sok, és különösen bosszantó volt, hogy a spanyolok a magyarok hibáit kihasználva tudtak ennyi gólt szerezni. „Ezzel együtt ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, és mentálisan, illetve fizikálisan is készen állunk a franciák elleni mérkőzésre” – jelentette ki a csapatvezető.

Nagy László elmondta, a negyeddöntős mérkőzésen lesznek taktikai újítások, de a csapatnak elsősorban saját magára kell koncentrálnia, valamint arra, hogy támadásban fegyelmezetten kézilabdázzon. „Az eladott labdákat ez a gyors francia együttes könnyedén megbünteti, ezért erre nagyon figyelnünk kell” – emelte ki. Hozzátette, a keret tagjai egészségesek, mindannyian önbizalommal és bizonyítási vággyal telve várják a meccset.

A magyar válogatott szerdán 21.30 órától találkozik a franciákkal Alexandriában.Férfi világbajnokság, Egyiptom Negyeddöntők, január 27., szerda (romániai idő szerint): 18:30 – Dánia-Egyiptom (Kairó), 21:30 – Franciaország-Magyarország (Gíza), 21:30 – Spanyolország-Norvégia (Új főváros), 21:30 – Svédország-Katar (Kairó)

Az elődöntők (január 29., péntek) párosítása: Franciaország-Magyarország győztese – Svédország-Katar győztese, Dánia-Egyiptom győztese – Spanyolország-Norvégia győztese – MTI