Négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte – közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság. Li Pin, a bizottság igazgatóhelyettese a hivatal pekingi sajtótájékoztatóján elmondta: a betegség halálos áldozatainak száma kilencre nőtt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban. A betegekkel közeli kapcsolatba került emberek száma 2197, közülük 1394 áll jelenleg is orvosi megfigyelés alatt, míg a többieket már hazaengedték. Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője kérdésre válaszolva elmondta: nem tudnak szuperfertőző – vagyis a vírust egyszerre több embernek tovább adni képes – betegről.

A vezető azt is közölte: a fiatalok és különösképpen a gyermekek nem mutatkoznak érzékenynek a vírusra. A Kínai Tudományos Akadémia, a hadsereg, valamint a sanghaji Pasteur Intézet szakértőinek közös kutatása arra világított rá, hogy az atípusos tüdőgyulladáshoz (Sars) hasonlóan denevérek lehetnek az új koronavírus (2019-nCov) természetes gazdaszervezetei, az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy mi volt a közvetítő a denevérek és az emberek között. A kutatási eredmények szerint az új koronavírus gyengébb ugyan a 17 évvel ezelőtt Kínában tomboló Sarsnál, de így is “súlyosan fertőző”.