
A Nagyváradi Megyei Kórház aláírta a finanszírozási szerződést a robotizált laboratórium megvalósítására. Ez lesz az első ilyen létesítmény Romániában, áll a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal által kiadott sajtóközleményben. A laboratórium a megyei kórházhoz építendő új szárnyban fog helyet kapni az első emeleten, ahol egy sterilizáló központ is fog működni, míg a második emeleten lesz egy amfiteátrum, valamint öltözők, mellékhelyiségek. „Ez az integrált laboratórium a legmodernebb lesz az országban. A projekt szerint a megyei kórházban egy automatizált laboratórium valósul meg, ami biztosítja majd a minták gyors szállítását az osztályok és a laboratórium között, valamint olyan informatikai megoldások is lesznek, amelyek lehetővé teszik az eredmények minél hamarabbi továbbítását. A laboratóriumi vizsgálatok sokkal kevesebb idő alatt készülnek majd el, csökkenni fog az emberi munkaerő-ráfordítás és az emberi hibalehetőség, és harminc százalékkal csökkenni fognak a laboratóriumi költségek is” – mondta dr. Gheorghe Carp, a megyei kórház menedzsere. A laboratórium megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárást jövő hónapban indítják be. Az új laboratórium már a jövő év közepétől működhet.
Forrás:B.N.
Vélemény, hozzászólás?