A kormány részéről megvan a szándék, hogy Románia minden diákjának biztosítsák a délutáni foglalkozást, azaz az Iskola utáni iskola, úgynevezett afterschool-programot – nyilatkozta szerdán Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes. Turcan szerint az afterschool-programot az egész országra tervezik kiterjeszteni, és nemcsak az iskolákra, hanem a magánszférára is. A program keretében a szülők európai alapokból és az államkasszából közösen finanszírozott, kifejezetten nevelésre-oktatásra fordítható ajándékjegyeket (vouchereket) kapnának. Az ajándékjegyeket a szülők tetszés szerint kiválasztott, iskolában vagy iskolán kívül tartott délutáni foglalkozásokra fordíthatják majd gyermekük számára. Az afterschool-programot jövő tanévtől vezetnék be – mondta a kormányfőhelyettes. – agerpres.ro