
A koronavírus-fertőzöttek állapotát felmérő járóbeteg-központokról és a kórházaknak a Covid-betegek, illetve más bántalmakban szenvedők fogadására való felkészítéséről egyeztetett kedden az egészségügyi miniszter a kórházigazgatókkal és a megyei egészségügyi igazgatóságok képviselőivel.
A távértekezleten Alexandru Rafila hangsúlyozta azoknak a járóbeteg-központoknak a fontosságát, amelyekben felmérik majd a koronavírus-fertőzöttek állapotát és kiírják nekik a megfelelő kezelést. Így elkerülhető lesz a kórházak túlzsúfolódása – vélik.
Adriana Pistol államtitkár rámutatott, fontos, hogy a Covid-19-cel diagnosztizált betegek még a pozitív teszt kézhezvételének napján eljussanak egy járóbeteg-központba, hogy mielőbb megkapják a megfelelő kezelést. Ezáltal elejét lehet venni a súlyos eseteknek – tette hozzá.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) ügyvivő elnöke, Adela Cojan kiemelte, a koronavírusos betegeknek nem lesz szükségük küldőpapírra ahhoz, hogy fogadják őket ezekben a központokban.
Az egészségügyi minisztérium rövidesen közzéteszi az állapotfelmérő központok interaktív térképét – áll még a közleményben. – agerpres.ro
Vélemény, hozzászólás?