A magyarországi Agrárminisztérium támogatásával ösztöndíjpályázatot hirdet a Partiumi Falugazdász Hálózat a 2024-2025-ös tanévre.
A pályázat célja a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatók támogatása, akik mezőgazdasággal kapcsolatos tanulmányokat folytatnak (pl. kertészmérnök, állattenyésztő, mezőgazdasági- és vidékfejlesztési mérnök stb.). A pályázatra magyar ajkú, másod- vagy harmadéves hallgatók jelentkezését várják, akik még nem töltötték be a 30. életévüket és állandó lakhelyük Szatmár, Szilágy, Bihar vagy Máramaros megyében van.
A pályázók a következő feltételeknek kell megfelelniük és az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtaniuk: (1) Tanulmányi eredmények: Az elmúlt két félév átlaga alapján külön értékelve magyarországi és romániai jogviszonnyal rendelkező hallgatókat. Az eredmények igazolására szükséges csatolni a hallgatói jogviszony igazolását, amely tartalmazza az elért tanulmányi átlagot is. Ez magyarországi jogviszony esetén: 2,5 – 3,5 (40 pont), 3,5 – 4,5 (50 pont), 4,5 – 5,0 (60 pont), míg romániai jogviszony esetén: 5,0 – 6,5 (40 pont), 6,5 – 8,5 (50 pont), 8,5 – 10 (60 pont). (2) Motivációs levél (min. egy – max. két oldal), amelyben a hallgató ismerteti szakválasztásának okait, terveit és a jövőbeli elképzeléseit (20 pont). (3) Szakmai önéletrajz, amelyben a hallgató ismerteti, diákköri konferenciákon való részvételét, szakmai kollégiumban való tevékenységét, publikáció, Erasmus, egyéb tudományos tevékenység, szakmai programok szervezését (10 pont). (4) Szociális szempontok: az ösztöndíj elbírálása során figyelembe veszik a pályázók szociális hátterét, amelyet a saját és a családi jövedelmekről szóló dokumentumok alapján értékelnek (10 pont). Összesen elérhető pontszám: 100 pont. A pályázók figyelmét arra is felhívják, hogy a dokumentációhoz kötelező beküldeni a GDPR adatlapot, amelyet a partiumigazda.ro honlapról tölthetnek le a jelentkezők.
Az ösztöndíjak odaítélésekor figyelembe veszik a jelentkezők állandó lakhelyét is, annak érdekében hogy minél több megyében hirdethessenek ösztöndíjast. A következő egyetemek hallgatóinak jelentkezését várják: (1) Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (Állatorvostudományi Kar, Kertészmérnöki Kar, Mezőgazdasági Kar); (2) Temesvári „Mihály király” Élettudományi Egyetem (Állatorvosi Kar, Mezőgazdasági Kar, Mérnöki és Alkalmazott Technológiai Kar); (3) Partiumi Keresztény Egyetem kihelyezett szakok – Debreceni Egyetem (mezőgazdasági mérnök szak, vidékfejlesztési agrármérnök szak, gépészmérnök szak).
A pályázatokat a következő elektronikus postacímekre várják: office@partiumigazda.ro, adrs.szve@gmail.com, a benyújtási időszaka pedig: 2024. szeptember 5. – 2024. szeptember 20. – erdon.ro
Vélemény, hozzászólás?