A Bihar Megyei Vészhelyzeti bizottság április 29-i, csütörtöki döntése értelmében Nagyváradon is feloldják a kiegészítő óvintézkedéseket. Ez azt jelenti, hogy az üzletek hétvégenként is 21 óráig maradhatnak nyitva, a kijárási tilalom 22 órakor lép életbe, illetve megnyithatnak a fitnessztermek is.

Mint ismeretes, a fertőzöttség aránya már kedden, április 27-én 3,5 ezrelék alá esett a megyeszékhelyen, azonban a vészhelyzeti bizottság még várt pár napot a döntéssel, hogy a mutató biztosan az említett határérték alatt maradjon. Várad mellett még három olyan település van Bihar megyében, ahol a fertőzöttség aránya 3 és 3,5 ezrelék közötti: Hegyközcsatár (3,25), Magyarremete (3,14) és Székelyhíd (3,1). Ezeken a településeken szintén feloldják a kiegészítő korlátozásokat, míg Gyapjú esetében (3,72) erre még várni kell.

A bizottság döntése értelmében április 30-án, pénteken a kereskedelmi egységek 05–20 óra között tarthatnak nyitva azokon a településeken is, ahol a fertőzöttségi mutató 4, illetve 7,5 ezrelék fölött van. Május 1–2-án, 20–05 óra között pedig feloldják a kijárási tilalmat egész Bihar megyében azok számára, akik egyházi eseményeken vesznek részt az ortodox húsvét okán. A Bihar Megyei Vészhelyzeti bizottság április 29-i döntéseiről szóló dokumentum itt olvasható: HCJSU-nr.35-APRILIE-2021 – erdon.ro