
A dahsúri piramismezőn található ősi építmények első ízben látogathatók újra az 1965-ös ásatások óta. A különleges síremlékeket Haled Ahmed Elanani műemlékvédelmi miniszter és Mosztafa Vaziri, a Legfelső Régészeti Tanács főtitkára mutatta be a sajtónak és a Kairóban állomásozó külföldi nagyköveteknek. A körülbelül 4600 éves tört falú vagy kettős lejtésű dahsúri piramis egyike annak a két piramisnak, amelyet az óegyiptomi negyedik dinasztiát megalapító Sznofru fáraónak emeltek, a Gízánál kezdődő memphiszi nekropolisz déli végénél. A tört falú piramis szerkezete egyedülálló, belsejében két kamra van, falai meredeken emelkednek, majd 45 méteres magasságban éles törés után jóval enyhébben, így a magassága 101 méter. A látogatók bemehetnek a belsejében lévő két kamrába, ha vállalják a fáradságos utat a 79 méter hosszú szűk alagútban. Be lehet menni a mellette fekvő kisebb mellékpiramisba is, amely a feltételezések szerint Sznofru főfeleségének, I. Hotepheresznek épült. A piramisokat megnyitva az egyiptomi régészeti miniszter bejelentette azt is, hogy a térségben tavaly óta végzett ásatások során számos kő, anyag és fa szarkofágot találtak, némelyiket jó állapotban lévő múmiával együtt. Felfedeztek egy 4000 éves falat is, amelynek maradványa 60 méter hosszan húzódik II. Amenemhat, a 12. dinasztia harmadik fáraójának piramisától délre. Az egyiptomi hatóságok szeretnék fellendíteni a Kairó belvárosától mindössze 30 kilométerre délre, a nyílt sivatagban fekvő, jelenleg még gyér látogatottságú dahsúri piramismező idegenforgalmát. – maszol.ro
Vélemény, hozzászólás?