Július 7–11. között tartják meg a nagyváradi Szent László téren a 7. Gaudeamus könyvvásárt, melyet a Radio Romania kolozsvári stúdiója szervez meg, együttműködve a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesülettel. Másfél éves szünet után tér vissza Nagyváradra az amúgy évente megrendezésre kerülő Gaudeamus könyvvásár, melyet az érvényben lévő járványvédelmi előírásoknak megfelelően szerveznek meg a város főterén. A korábbi évekhez képest újdonság az, hogy nemcsak egy nagy sátort állítanak fel, hanem több kisebbet is, ezeket egy-egy kiadó foglalja el.

A látogatók is az érvényes járványvédelmi előírásoknak megfelelően léphetnek majd be a könyvvásár területére, azaz oltási igazolást, érvényes PCR-tesztet, vagy a betegségen való átesést igazoló dokumentumot kell felmutassanak, kötelező a maszkviselet, illetve a bejáratnál lesz a kézfertőtlenítés. A könyvvásár nemcsak a fizikai, hanem a virtuális térben is zajlik: azok a kiadók, amelyek nem tudtak eljönni Nagyváradra, online vesznek részt az eseményen a www.gaudeamus.ro honlapon. A helyszínen mintegy negyven kiadó lesz jelen, míg az online térben további negyven kiadványait lehet megtekinteni, illetve megvásárolni. 

További újdonság, illetve járványvédelmi óvintézkedés, hogy a könyvvásár naponta 9–14 és 17–21 óra között lesz nyitva, a hivatalos megnyitót ma délelőtt tizenegy órától tartják meg. Cornelia Chifor, az esemény koordinátora a beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vásáron nagyon sok szépirodalmi könyvvel lehet majd találkozni, és a tudományok iránt érdeklődőknek is érdemes kilátogatniuk, de a fő hangsúly mégis a gyermek- és ifjúsági kiadványokra esik, ugyanis a szervezők felvállalt célja a gyerekkel és a fiatalokkal megszerettetni az olvasást. Egyébként könyvek mellett hanganyagok és különböző, főként olvasásösztönző játékok is kaphatók lesznek a könyvexpón. A rendezvény öt napja alatt több helyszíni és online könyvbemutatót is tartanak majd. – erdon.ro