
A nyolcvannyolc éves francia színész, producer halálhírét ügyvédje, Michel Godest közölte az AFP francia hírügynökséggel. A világhírű filmszínész 1933. április 9-én született Neuilly-sur-Seine-ben. Az 1950-es évek óta készített filmeket. Karrierje során kereken nyolcvan filmet forgatott. A Guardian portréja szerint Belmondo legjellegzetesebb alakítása Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjében volt, aminek a bődületes sikere berobbantotta a francia új hullámot.
Ő alakította a főszereplőt, a kisstílű bűnözőt, aki menekülőre fogja, miután lelő egy rendőrt. A történetet egy valós bűnöző, Michel Porteil ihlette. Godard a filmet szokatlan spontaneitással rendezte, minden nap új szövegeket írt, nem világította be a helyszíneket, ehhez a fésületlenséghez pedig remekül illett a főszereplő. Belmondo többször is dolgozott azzal a Godarddal, aki miatt gyakorlatilag világsztár is lett, visszatért többek között Az asszony, az asszony és a Bolond Pierrot című alkotásokban is a kedvéért. Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat. Alain Delon partnereként szerepelt Jacques Deray ma már klasszikus gengsztertörténetében, a Borsalinóban (1970). A film minden idők egyik legnagyobb francia kasszasikerének bizonyult.
Az 1980-as években jelentős sikereket aratott színpadi színészként is. Magyarországon is kultuszfilm lett A profi (1981), amelyet csak Franciaországban több mint ötmillióan láttak. Jean-Paul Belmondót 2001 augusztusában Korzikán szélütés érte, arcának jobb oldala lebénult. 2006-ban megcsúszott a fürdőszobában, és combnyaktörést szenvedett, majd a kórházban tüdőgyulladást is kapott, állapota heteken át válságos volt. Ezután is visszatért még a filmvászonra Vittorio De Sica Umberto D. – A sorompók lezárulnak című neorealista filmremekének remake-jében (Egy ember és kutyája). – telex.hu
Vélemény, hozzászólás?