A Bihar Megyei Prefektúra és a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint március 23-án reggel Bihar megyében 53 személyt kezeltek intenzív terápiás osztályon koronavírus miatt, az aktív esetek száma pedig 1581. Bihar megyében eddig 23.908 esetet igazoltak, 21.314-en gyógyultak ki a betegségből. A betegségben eddig 1013-an vesztették életüket. A prefektúra közleménye szerint hétfőn 694 tesztet végeztek, az új esetek száma 117. Bihar megyében március 22-én 1337 személynek adták be a koronavírus elleni védőoltást. Eddig összesen 23.662 személy kapta meg az első és második dózist is, 37 személynél léptek fel mellékhatások. Bihar megyébe eddig összesen 81.420 dózis érkezett, ebből 76.607 dózist adtak be.

Március 23-án frissített adatokat közöltek a Bihar megyei települések fertőzöttségi arányait illetően. Bihar megyében kilenc településen magasabb a fertőzöttségi arány három ezreléknél, Hegyközcsatárban (6,98), Érmihályfalván (6,72), Madarászon (6,36), Érkörtvélyesen (6,09), Szalacson (5,86), Biharszentandráson (3,88), Nagyváradon (3,59), Kiskerekiben (3,27) és Vércsorogon (3,10). Az elmúlt két hétben a legtöbb új esetet Nagyváradon regisztrálták, összesen 810-et, ezt követi Érmihályfalva 72 esettel. – erdon.ro