
A Nagyváradi Városi Területrendezési Bizottság (CMUAT) legutóbbi ülésén több ingatlanberuházási tervet hagyott jóvá. Ezek közül talán a leglényegesebb projekt a Nagyváradi Egyetem területén két egyetemi bentlakás építése, amelyekben összesen 234 szoba, illetve 464 férőhely lesz, ez utóbbiak közül négy fogyatékkal élő hallgatóknak lesz fenntartva. Ugyanannak a projektnek egy későbbi szakaszában egy harmadik épületet is felhúznak majd. A polgármesteri hivatal közleménye idézi Arina Moș alpolgármester szavait, aki kifejtette: az egyetemistáknak „modern és vonzó lakhatási körülményeket akarunk biztosítani. Ilyen értelemben több száz férőhelyet létesítünk az egyetem kampuszában, és ezt a tényt minden bizonnyal számításba fogják venni azok, akik úgy döntenek, hogy Nagyváradon folytatják egyetemi tanulmányaikat”.
Ugyanennek az ülésnek a keretében döntött a bizottság arról, hogy a nagyváradi megyei kórházat egy új, egyszintes épülettömbbel bővítsék, ahol egy angiográfiás vizsgálót rendeznek be. Ebben az épületben öltözők és mellékhelyiségek is helyet kapnak majd. Erre a beruházásra azt követően van szükség, hogy bővítik a megyei kórház főépületét, ezért belső átszervezések is lesznek az egészségügyi intézményben.
A polgármesteri hivatal közleménye beszámol arról is, hogy egy magánszemély a főépítészi hivatal jóváhagyását kérte nagyobb telkek felparcellázására tizenöt kisebbre, melyek közül tizenkettőn magánházak épülnének, az egyik parcellán egy magánutat építenének ki, és további két parcella a meglevő utak kiszélesítésére szolgálna a Jiului utca környékén. A főépítészi hivatal azt a variánst hagyta jóvá, mely szerint nyolc parcellát a Jiului utcából jövő magánútról lehet majd megközelíteni. – erdon.ro
Vélemény, hozzászólás?