Az új nagyváradi ócskapiac közelében a körgyűrűn épülő közúti felüljáró akár még az idén elkészülhet. Az építmény Váradszőllős felőli részén már készülnek a felhajtó aszfaltozására, és ha nem esik az eső az elkövetkező napokban, akkor el is tudják végezni ezt a munkát. Marcel Dragoș, Nagyvárad alpolgármestere azt mondta, hogy a kivitelezők még le kell betonozzák a felüljáró középső részét, illetve be kell fejezzék az Aradi út felőli felhajtót.

Miután ezek a munkálatok elkészülnek, kihelyezik a világítótesteket, a védőkorlátokat és felfestik a közúti jelzéseket. „A kivitelező szeretné még ebben a hónapban befejezni a munkálatokat, de a munkaritmus nagy mértékben függ az időjárástól. A betonozást és az aszfaltozást ugyanis nem lehet esőben vagy 5 Celsius-fok alatti, éjszaka fagypont alá eső hőmérsékleten elvégezni” – mondta Marcel Dragoș. A kivitelező egyébként a Porr Construct, a céggel kötött szerződés értelmében a 30 millió lejes beruházást jövő év áprilisáig kell befejezni. – erdon.ro