Március 17-én kezdődik Benjamin Netanjáhu korrupciós pere, két héttel az izraeli választásokat követően, írja az AP hírügynökség. Az izraeli miniszterelnököt korrupcióval, csalással, hivatalos hatalommal való visszaéléssel vádolják, ugyanis több esetben állítólag drága ajándékokat fogadott el milliárdos barátaitól, és szívességekre használta föl a hatalmát, hogy cserébe kedvező médiamegjelenéseket kapjon. Netanjáhu a rendőrség, (az általa kinevezett) főügyész, a média és persze a baloldal „boszorkányüldözésének” és „államcsínynek” titulálta az eljárást Az országban harmadszor vonulnak az urnákhoz az emberek egy éven belül március 2-án, ugyanis az előző két választás nem zárult értelmezhető eredménnyel. A kneszetnek tavaly év végén ismét fel kellett oszlatnia magát, és új választásokat kiírni, mert egyik párt sem tudott kormányt alakítani a szeptemberi választás eredményeképpen. – index.hu