Bár a döntést még nem jelentették be, a jelek arra utalnak, hogy nem léptetik életbe július 1-től a negyedik enyhítőcsomagot. Ezek közül a vendéglők újranyitásának engedélyezése lenne a legtöbb embert érintő intézkedés. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter hétfőn a Digi24-nek nyilatkozva elmondta: a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) tudományos-technikai csoportja azt ajánlja, hogy halasszák a lazító intézkedések bevezetését. A tárcavezető szerint ezt a javaslatot jelenleg tárgyalja a kormány. Mint elmondta: más európai országokban is nőtt valamelyest a fertőzöttek száma az enyhítéseket követően, de úgy néz ki, Romániában ez a növekedés jelentősebb mértékű. Hozzátette: amennyiben úgy találják majd, hogy egyes területeken felerősödik a járvány terjedése, elképzelhető, hogy karanténövezeteket jelölnek ki. – g4media.ro