
A központi sajtó egybehangzó kormányzati értesülése szerint a keddi nap folyamán a román külügy diplomáciai csatornákon tiltakozott. Magyarország bukaresti nagykövetének üzent, hogy „nagyon nem helyénvalónak” tartja Áder János köztársasági elnök Kijevben, a Krími Platform elnevezésű rendezvényen mondott beszédét, amelyben párhuzamot vont a Trianon traumája és a Krím-félsziget elcsatolása között.
Bukarest a kétoldalú diplomáciai csatornát választotta a tiltakozás közlésére, mivel a beszéd egy Ukrajna által szervezett rendezvényen hangzott el, és nem lett volna helyénvaló, ha a román fél már akkor reagál, hiszen Kijev is válasz nélkül hagyta a csúcsértekezleten elhangzottakat. Ugyanakkor Románia nem kívánta túlreagálni a provokatív üzenetet, hogy ne fokozzák a magyar fél részéről elvárt hatást. – Digi24/Maszol
Vélemény, hozzászólás?