Nyolc embert megölt és 19-et megsebesített egy fegyveres a Permi Állami Egyetemen – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). A támadó, a 18 éves Timur Bekmanszurov az elfogása közben halálos sebet kapott. Bekmanszurov sajtóértesülések szerint a közösségi médiában hátrahagyott üzenetében bevallotta, hogy már régóta készült a támadásra, először a régi iskolája, aztán egy bevásárlóközpont, majd egy pályaudvar ellen. Mint írta, mindegy volt neki, csak forgalmas helyről legyen szó. Közölte, hogy tette nem terrorcselekmény, nem áll kapcsolatban terrorszervezettel, nem vallásos és nem politizál.

Részletesen leírta, hogyan szerezte be a fegyvertartási engedélyt, hogy tudta, mit kell válaszolnia a pszichológus kérdéseire, és hogy könnyen letette a fegyverbiztonsági vizsgát. A májusi kazanyi iskolai ámokfutást követően a biztonságos fegyvertartást ismételten ellenőrizték nála. Perm Moszkvától mintegy 1150 kilométerre északkeletre fekvő város. A támadás alatt tanárok és a diákok bezárkóztak az előadótermekben a permi egyetemen, vagy megpróbáltak elmenekülni. Többen a hírügynökség szerint kiugráltak az ablakokon. Az SZK gyilkosság címen eljárást indított. – maszol.ro