A legoptimistább forgalókönyv szerint is még legalább egy hónapot kell várni a labdarúgó Liga 1 közdelmeinek újraindulására – mondta szerdán Ionuț Stroe ifjúsági és sportminiszter. A tárcavezető szerint a csapatok kérték, hogy legalább négy hetes edzőtábor előzze meg a hivatalos mérkőzéseket. Stroe hozzátette: amennyiben nem lesznek fertőzésgócok az országban, akkor június 15 körül újrakezdhetik a március közepén félbeszakadt bajnokságot.  “Nem szeretnék túlságosan belemenni az újraindulás dátumába, mert sok tényezőtől függ. Az biztos, hogy a csapatok 4 hetes edzőtáborozást kértek, és hogy az UEFA elvárása, a bajnokságot befejezése július 20-ig, mert ekkor véglegesítik az európai kupasorozatokban szezonban szereplő csapatok lsitáját.  A Liga 1-ben, a rájátszás alsó- és felsőházában 8, illetve 12 forduló van még hátra; eddig két-két játéknapon vannak túl a csapatok, legutóbb március 6–9. között rendeztek meccseket. A felsőházban a címvédő és listavezető Kolozsvári CFR-nek négypontos előnye van a FCSB-vel és a Craiovai Universitateával szemben, míg az alsóházban a Viitorul és a Spesi OSK áll az első két helyen, a kiesés ellen pedig Voluntari, Târgoviște és Clinceni csapatai vívnak nagy harcot. – stiripesurse.ro