A tálib hatóságok közösség elleni izgatás gyanújával letartóztattak Kabulban egy ismert, kormánykritikus egyetemi tanárt – jelentette be vasárnap a tálibok szóvivője, Zabihullah Mudzsáhid a Twitteren. A tájékoztatás szerint Fáizullah Dzsalal a közösségi médiában olyan tartalmakat tett közzé, amelyek az embereket a rendszer ellen izgatták, illetve megsértették őket méltóságukban.

A professzor azzal vádolta a tálibokat, hogy összejátszanak a pakisztáni titkosszolgálattal (ISI), egy televíziós műsorban pedig azt mondta, hogy a tálib kormányzat birkaként bánik az emberekkel. Dzsalal egyébként a nyugati országok által támogatott korábbi vezetést is többször bírálta. A letartóztatás hírét megerősítette a professzor felesége, Maszúda Dzsalal is, aki egyebek között arról ismert, hogy az első tálib kormányzat bukása után az egyetlen női induló volt a 2002-es elnökválasztáson, majd jelöltette magát 2004-ben és 2019-ben is. Nemzetközi emberi jogi szervezetek felszólították Kabult, hogy azonnal engedje szabadon a professzort. – index.hu