
A szombat esti kabinetülést követően jelentette be lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán. Utódjaként Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta. Werner Kogler zöldpárti alkancellár üdvözölte a fejleményeket, és bejelentette a Zöldek és a néppárt kormánykoalíciójának folytatását. Azt is bejelentette, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét az osztrák parlament alsóházában (Nationalrat).
Közölte, hogy megtartja pártvezetői tisztségét is. Sebastian Kurz ismételten hangsúlyozta, hogy hamisak az ellene felhozott vádak. Mint mondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a gyanúsításokat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni egy hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek. – maszol.ro
Vélemény, hozzászólás?