Fordulót rendezek több európai futballbajnokságban is, köztük az olasz, a spanyol és az angol első osztályban. A Manchester City oktatott, de a már bajnok Liverpool is nyert idegenben. A Barcelona emberhátrányban is nyert, de az olasz liga sem hozott meglepetést. A nagy csapatok közül a Liverpool és a Manchester City játszott, bár a Liverpool már mindenképpen első. A manchesteriek taroltak otthon a Newcastle ellen, az 5-0-ás mérkőzés góljait Gabriel Jesus, Mahrez, David Silva és Sterling szerezték, illetve Fernández szerzett még öngólt a vendégeknél.

Az olasz bajnokságban összesen hat mérkőzést játszottak. A Fiorentina olaszos gólnélküli döntetlent játszott a Cagliarival otthon, a Genoa pedig 1-2-re kapott ki hazai pályán a Napolitól. Ezzel a Genoa maradt kiesőhelyen, a Napoli pedig ötödik, és egyre kevesebb rá az esély, hogy odaér a BL-t jelentő negyedik helyre az Atalantát megelőzve. Mertens góljára nem sokkal később Goldaniga válaszolt, majd a 66. percben Lozano szerezte a nápolyiak győztes gólját. Azért is lesz nehéz dolguk, mert az Atalanta 2-0-ra verte otthon a Sampdoriát, ezzel nem csak stabilan tartják a helyüket a negyedik helyen, hanem még lőtávolságban van a tabella harmadik és második foka is. A Bologna kikapott otthon a Sassuolótól (2-1), a Torino pedig 3-1-re verte otthon az utolsó előtti Bresciát.